2010. május 27., csütörtök

Fantasztikus kiállitás!

Szabó Márta , a Magyar Fotósok Világszövetségének Tagja kiállításán készült pár fotó! A méretek hatalmasak voltak, ne haragudjatok, ha nem írok pontos méreteket, de közel egy négyzetnéteresek voltak, ráadásul, nem papirra, hanem vízálló anyagra!


2010. május 24., hétfő

Lődomb

A székesfehérvári homokbánya természetvédelmi terület jellegzetes ember általi teremtményei az, úgy nevezett lődombok. Létrehozásuk a XIX század elejére tehető. Hazánk legkorábbi országos térképe, az első katonai felmérés 1783-ban még csak vesztőhelyként tünteti fel, de második katonai felmérés 1856-1860, már katonai gyakorlótérként, öt golyófogó dombként tünteti fel. Katonai jellegének megszünése után, két jellegzetesen a folyópartokon fészkelő madárfaj vette birtokába. A színpompás fokozottan védett gyurgyalag és a barnás tollazatú parti fecske. Jellegzetes növényzete a buglyos fátyolvirág, a tavaszi ködvirág és a védett homoki nőszirom.








2010. május 15., szombat

Fotós tali

Ma Székesfehárváron rendezték meg a második Székesfehérvári Fotó Udvarda kiállítást és fotós találkozót. A főszervezők Szabó Márta és Rideg Ferenc. Nagyon kellemes élmény volt. Teljesen kötetlen, mindenki olyan fotót hozhatott a kiállításra amilyet gondolt. Nem voltak megkötött méretek stb. Sajnos a rossz idő miatt egy terembe került sorra a kiállítás. Nagyon sok szép és jó fotót lehetett látni. A megnyitó után városnézés és fotózás volt a program. Utána Tari Ágnes bűvész szórakoztatott minket trükkjeivel. Sajnos én nem számítottam, hogy terembe leszünk és nagyon rutintalanul otthon hagytam a vakumat. Lehetőségeim, így elég behatároltak lettek. Az Árpád Szakképző Iskola és kollégium diákjai divatbemutatót tartottak. Ezután kötetlen fotózásra is sorkerült. Sajnos ezt már nem tudtam megvárni, tudjátok a kötelesség és az unoka elszólított. Nagyszerű volt a hangulat. Pogácsa, zsíroskenyér hagymával, üdítő bor stb.
Vajda Jánost többen hiányolták, aki tavaly megtisztelte jelenlétével a kiállítást!
Egypár képet, azért készítettem én is.

Szabó Márta
















2010. május 13., csütörtök

Retro hangulatban

Most, hogy kedves és imádott kisunokám megszületet, fiamról készült régi fotók között akadtam, néhányra, amelyek számomra nagyon kedvesek. 1976-ban készültek, a három éves szülinapján



2010. május 9., vasárnap

Megérkeztem

Kedves barátaim!
Nagyon fontos nap a mai nap számomra! Új időszámítás köszöntött be családunkba. Megérkezett szemünkfénye Melinda Nóra. Tudom fontosak a pontos paraméterek Reggel ötóra negyvenkor született, 52 cm és 3420 gramm! A félreértés miatt Ő az unokám és az uralkodóm lessz hamarosan! :)))



De szép vagy!

2010. május 1., szombat

Erdő mélyén

Indul a nap!

A mai nap újfent ráértem kiszabadulni a természetbe. Sóstói tanösvényhez kirándultam hajnalban, és ez a ködös látvány fogadott. Úgy gondolom, megérte hajnalban kelnem! A későbbi fotózás is jól alakult. Azokkal a fotókkal később zaklatlak Titeket! :)))